Michael Schumacher Szurkolói Honlap

"Mindannyiunk célja legjobbnak lenni a legjobbak között." M.S.

Hírek

Malaysia-Első képek az albumban!
ALBUM

Schumacher vasárnapi nyilatkozata Melbourne-ből
Michael Schumacher: (-)
"Nem úgy indult a szezon, ahogy reméltem, úgyhogy most megrázzuk magunkat, és már a következő, malajziai futamra koncentrálunk. Nagyon sajnálom a srácainkat, akik itt, illetve a gyárban olyan keményen és remekül dolgoztak a tél folyamán, azonban valamilyen oknál fogva ezen a hétvégén nem sikerült eredményre váltanunk a munkájukat. Ami a versenyt illeti, jól sikerült a rajtom, aztán a 3-as kanyarban nekem jöttek, amitől jobb hátsó defektet kaptam, és végül megsérült a padlólemez. Mivel jelentős volt a kár, úgy döntöttünk, biztonságosabb, ha befejezzük a futamot. Még nagyobb keserűség, hogy Nicót ezután kiütötték a versenyből, mivel jó néhány pontot szerezhetett volna a csapatnak. Még mindig hiszem, hogy megvan bennünk a téli tesztek alatt látott potenciál, biztos vagyok benne, hogy visszaküzdjük magunkat."

Mercedes reklám(Schumacher, Rosberg, Häkkinen)
http://www.youtube.com/watch?v=C9DBlGpnzqY&feature=player_embedded

Ausztrália-Képek
Folyamatosan bővül

Az MGP W02 és Schumacherék 
http://www.youtube.com/watch?v=F_LbmlKNbcg&feature=player_embedded

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=GY2DHCiAU7s 

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=jPLgDc5LkaI 

Schumacher: A nehézségek után édesebb a siker íze
A Mercedes versenyzője, Michael Schumacher bizakodó, hogy a 2011-es évadban sikerül győzelmet szereznie, a bajnoki címre azonban egyelőre még nem gondol. A hétszeres bajnok a Sport Bild című hetilapnak adott interjúban tisztázott egy tavalyi félreértést, valamint az aktuális szezonról is beszélt.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo azt mondta, hogy tavaly az ikertestvéredet küldted pályára. Mikor láthatjuk az igazi Schumachert?
Michael Schumacher:
"2011-ben újra az igazi Schumit láthatják, aki mindent bele fog adni. Persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez az autósport legmagasabb kategóriája. E tekintetben elégedett lehetek a tavalyi szereplésemmel a három év szünet után. Ha minden olyan egyszerű lenne, mint azt egyesek gondolják, akkor később nem lenne olyan édes a siker íze."

Tavaly gyakran elmondtad, hogy jól érzed magad a sportban. Beérheti ennyivel egy olyan világmárka, mint a Mercedes képviselője?
Michael Schumacher:
"Az élvezet a motiváció alapja, és ezzel a siker bázisa is. Még jobb, ha együtt, élvezettel építünk fel valamit. Én ezt az elvet követem már húsz éve. Biztos vagyok benne, hogy idén is lesznek szép pillanataink. Meglepne, ha a jelenlegi felállás mellett nem sikerülne örömet okozni az embereknek."

Mikor értékelnéd sikeresnek a szezont?
Michael Schumacher:
"Ha saját erőből nyerhetnénk, vagy harcba szállhatnánk a győzelemért. Ez azt jelentené, hogy megfelelő léptékkel haladunk a célunk, a bajnoki cím felé. Mint mondtam, ez a hároméves terv része."

Nico Rosberg azt mondta, hogy az új gumikkal az autó alulkormányozott lesz, amivel tavaly problémáid voltak. Mi az oka annak, hogy mégis bizakodó vagy?
Michael Schumacher:
"Az, hogy az éremnek két oldala van. Úgy gondolom, hogy minden téren sikerült előrelépéseket tenni. A Mercedes erőforrása nagyszerű, emellett kiváló szakemberek állnak a rendelkezésünkre, akik tudják, hogyan kell bajnoki címet szerezni. Mindenki nagyon várja a szezont."

Mi az oka annak, hogy tavaly alulmaradtál Nico Rosberggel szemben?
Michael Schumacher:
"Úgy gondolom, hogy 2011-ben javíthatok a mérlegemen. Persze el kell ismerni, hogy Nico remek munkát végzett. Ő egy nagyon erős csapattárs, le a kalappal előtte."

Tavaly kritizáltad a Mercedest, hogy a te autóddal több probléma van, mint a másikkal. A karriered során először kritizáltad nyíltan a csapatodat. Miért?
Michael Schumacher:
"Nem kritizáltam, csak elmagyaráztam, hogy mi az oka annak, hogy néhány versenyen miért tűnt rosszabbnak a teljesítményen, mint valójában volt. Ugyanekkor azt is mindig elmondtam, hogy bizakodó vagyok az új autót illetően, mert a csapat remekül dolgozik. Ezt gyakran elfelejtik."

Az előző évben szerzett tapasztalataid alapján hogy érzed, 42 évesen fel tudod venni a harcot a fiatalokkal?
Michael Schumacher:
"Eddig nem tapasztaltam, hogy hátrányban lennék. A Formula-1-ben mindenki magas szinten van, de ez nem jelenti azt, hogy fizikailag ez a sport manapság nagyobb terhelést jelent, mint korábban. Nincsenek hiányosságaim. Én legalábbis nem tapasztaltam semmi olyan dolgot, amiben hátráltatna az életkorom."

Ha a 2011-es év sem lesz jobb: mennyire vagy türelmes és mennyire a csapat? És mi lesz utána?
Michael Schumacher:
"Senki sem láthat a jövőbe. Annyit tehetünk, hogy a legjobb tudásunk szerint teljesítünk. És itt vissza is tértünk oda, ahol elkezdtük: nagyon várom már a harcot, és biztos vagyok benne, hogy a Mercedes remek csatákat folytat majd. Nagyon szeretnénk már győzni."
Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 24. Írta: Niki 

Schumacher: Az új szabályok kedvezhetnek nekünk 
A Formula-1 hétszeres bajnoka, Michael Schumacher bízik abban, hogy a 2011-es évadban újra felállhat a dobogóra, sőt azt sem tartja kizártnak, hogy megszerzi első győzelmét a Mercedes Grand Prix színeiben. A német pilóta bízik az MGP W02-es autóban és ahogy azt a Frankfurter Rundschau című lapnak elárulta, az új szabályokban is.

A 91-szeres futamgyőztes egyesével elemezte a szezon legfőbb újításait.

Michael Schumacher a Pirelli gumikról: "Ezek az abroncsok mások, mint amihez hozzászoktunk, de a munkánk része, hogy alkalmazkodjunk a gumikhoz."

Michael Schumacher a KERS-ről: "Az egyenesben a plusz sebesség jól használható. A használata időben korlátozva van, ezért fontos, hogy megfelelően osszuk be."

Michael Schumacher a pilótafülkéből szabályozható hátsó légterelőről: "Az FIA az előzéseket akarta megkönnyíteni ezzel. Ez nem volt mindig egyszerű. Bizonyos versenyhelyzetekben állíthatunk a szárny dőlésszögén, ami megkönnyítheti az előzést. Szerintem ez egy nagyon érdekes újítás."

"Nagyon remélem, hogy ezek az újítások hozzájárulnak ahhoz, hogy a dobogós helyekért harcoljunk és talán a győzelem is benne lehet a pakliban" – tette hozzá a mezőny rangidős versenyzője, aki Barcelonában 2011-es pályacsúcsot állított fel az új fejlesztésekkel szerelt autóval.

"Úgy tűnik, hogy a fejlesztések beváltak. Továbbra is a Red Bull Racing a mérce, de nem árt számolni a Mercedesszel" – jegyezte meg Schumacher a Sternnek adott interjúban.
Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 24. Írta: Niki 

Vettel: Schumacher nem ismer lehetetlent
Michael Schumacher Formula-1-es visszatérése nem egészen úgy sikerült, ahogyan eltervezte, és a 2010-es évadban meg kellett elégednie a 9. hellyel az összesítésben. A Mercedes versenyzője azonban továbbra is motivált, és nem rendíti meg a kritika sem.

"Nagyon élvezem a vezetést, és egy cseppet sem bántam meg, hogy visszatértem. Meg vagyok győződve arról, hogy el fogjuk érni a célokat" – idézi az Express című lap a hétszeres bajnokot.

A legendás versenyző, Stirling Moss szerint Schumacher téved, és "nem fog még győzni sem. Örül, ha felállhat a dobogóra."

A címvédő, Sebastian Vettel ezzel szemben úgy véli, hogy számolni kell a 91-szeres futamgyőztessel. "Michael nyerhet még, hiszen nem ismer lehetetlent. Az emberek azt mondanak, amit csak akarnak, neki már nem kell bizonyítania.”

Schumacher menedzsere, Sabine Kehm sem ad Moss véleményére. "Aki leírja Michaelt, az nem tudja, hogy milyen nagy lángon ég benne tűz. Michael egy kemény harcos, aki leküzdi a nehézségeket."

Hasonlóképpen vélekedik a rangidős versenyző volt menedzsere, Willi Weber is. "Biztos, hogy jobban fog szerepelni, mint tavaly. Meg fogja mutatni az embereknek, hogy mire is képes."

Ralf Schumacher korábban kritikusan tekintett bátyja visszatérése, azóta azonban megváltozott a véleménye. "Nico (Rosberg) jó pilóta, de a határon autózva, szoros küzdelemben Michael rendkívüli. A bátyám bajnoki címet nyerhet."

Nemcsak a család és a barátok, a Mercedes is hisz Schumacher képességeiben. "Büszkék vagyunk arra, hogy Michael nálunk versenyez. Ha beindul a gépezet, akkor mindenkit megverhet."
Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 21. Írta: Niki 

Szerkesztettem egy videót Michael-ről
Ezen a linken elérhető: LINK!

Schumacher: Jól sikerült a felkészülés
A Formula-1 hétszeres bajnoka, Michael Schumacher már alig várja, hogy kezdetét vegye a 2011-es évad, ahol reményei szerint a Mercedes jobb formában lesz, mint egy évvel ezelőtt. "Jól felkészültünk" – jelentette ki a 91-szeres futamgyőztes pénteken.

"A kemény téli munka után végre rajthoz állhatunk az első versenyeken, amelyeken kiderül, hogy pontosan hol is állunk az erőviszonyok terén. Ettől függetlenül folyamatosan fejleszteni kell, hiszen a Formula-1-ben nem állhatnak meg a dolgok" – folytatta a mezőny rangidős versenyzője, aki remekül érzi magát a csapatnál.

"Nagyon otthonosan érzem magam, hiszen már több mint egy éve együtt dolgozunk. A tapasztalataink sokat segítettek felkészülésben is. Az Ausztrál Nagydíj mindig az év egyik fénypontja, különösen nekem, hiszen számos szép emlék fűz ehhez a helyszínhez. Négyszer nyertem ott, emiatt a pálya mindig is különleges lesz számomra."

Csapattársa, Nico Rosberg szintén bizakodó a szezon kezdete előtt. "Jó formában vagyunk, a csapat és az autó is sokat fejlődött a téli időszakban. Meg vagyunk elégedve a teljesítményünkkel és az új elemek révén sokat javultak az autó menettulajdonságai. Szeretnénk javítani a tavalyi évhez képest, és bizakodó vagyok, hogy el tudjuk érni ezt a célt. Ami Ausztráliát illeti, szeretem a pályát, ahol az utóbbi négy versenyen pontot is szereztem."

A csapat vezetője, Ross Brawn is elégedett a Mercedes felkészülésével. "A munkálatok során sikerült tartani magunkat a tervekhez. Tisztában vagyunk azzal, hogy csak az első versenyen derül fény a valós erőviszonyokra. Mindenki kíváncsian várja, hogy hogyan alakul majd a melbourne-i rajtrács. A versenyzőink, Michael és Nico is felkészültek a kihívásokra. A 2011-es évad nagyon izgalmasnak ígérkezik. A Pirelli gumik miatt a stratégia fontos szerepet kap, miközben a pilótafülkéből szabályozható hátsó légterelő és a KERS nagy kihívást jelent a versenyzőknek. Bízunk benne, hogy ezeknek köszönhetően a rajongók több akciót látnak majd a pályán."
Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 18. Írta: Niki 

Moss: Schumacher nem fog futamot nyerni
"Nem nyer futamot. Szerintem nagyon nehéz dolga lesz. Szerencséje lesz, ha egyáltalán a dobogóra felállhat. Soha nem volt erős csapattársa, így nem tudjuk, mennyiben rajta és mennyiben az autón múlt a siker. Emiatt sincs túl nagy jelentősége, hogy hét bajnoki címet szerzett. Nem tudom megítélni a teljesítményét, de véleményem szerint nem fog győzni."

Schumacher: A dobogós helyekért harcolhatunk 
A Formula-1 hétszeres bajnoka, Michael Schumacher a tavalyi nehéz év ellenére is bizakodó az új szezont illetően, különösen, hogy a téli tesztek végére sikerült teljesíteniük azt, amit a Mercedes eltervezett. A német pilóta a csapata honlapján közzétett interjúban értékelte az eseményeket.

Michael, hogyan értékeled a csapatod téli tesztjeit?
Michael Schumacher: "Jó megérzéseim vannak. A csapat nagyon keményen dolgozott a téli időszakban, hogy minden olyan területen fejleszteni tudjuk az autót, ahol ennek szükségét láttuk. A tél folyamán gyűjtött adatok nagyon biztatóak, de tisztában vagyunk azzal, hogy ezek az adatok nem mindig egyeznek meg azzal, amit a versenypályán kapunk majd. Versenyzőként természetesen mindig abban reménykedem, hogy sikerül előrelépéseket tenni. Azt hiszem, hogy most ezt el tudtuk érni. Úgy gondolom, hogy harcba szállhatunk a dobogós helyezésekért és remélem, hogy néhány versenyen a győzelemért csatázhatok. Az igazság csak a szezon közben derül ki, ezért már alig várom, hogy Melbourne-be utazzunk és megtudjuk, hogy milyen is ez a valós kép."

A tél folyamán javítottatok. A nehéz kezdés után a barcelonai teszten jó működtek a fejlesztések. A folytatás is ilyen lesz?
Michael Schumacher: "Mindent megteszek azért, hogy így legyen. Mint mondtam, nehéz megjósolni, hogy mi lesz, de nagyon elégedett vagyok az eddig elvégzett munkálatokkal."

Ez a második éved a visszatérésed óta. Mennyiben más ez a szezon, mint a tavalyi?
Michael Schumacher: "Valóban más érzés. Tavaly minden új volt még nekem, a teszt, az autó, a csapat, a struktúra. Izgalmas volt, de meg kellett találnom a helyemet. Most, egy évvel később, már tudom, hogy mely dolgokra kell jobban odafigyelnem. Sokkal jobban ismerem a csapatot is, amely odaadó és tehetséges emberekből áll. Nagyon élvezem a munkát a Mercedesnél, így soha nem bántam meg, hogy visszatértem. Talán ez lett volna a következő kérdésed."

Több ezer kilométer futottál az új rendszerekkel, mint a KERS és az RFA. Mennyire fogják ezek befolyásolni a versenyeket?
Michael Schumacher: "A tapasztalataim szerint meglesz a rendszerek hatása, de szó sincs arról, hogy egyszerűen csak elhúzunk valaki mellett. A megfelelő pillanatban a megfelelő helyen kell lenned, hogy előnyöd származzon belőlük. Csak a versenyen derül ki, hogy megfelelően tudjuk-e használni, valamint, hogy elégedettségünkre szolgál-e vagy sem."

Mi az, amin a Pirelli gumik miatt változtatnod kellett és mi a titka annak, hogy valaki a versenyen ki tudja a hozni a maximumot belőlük.
Michael Schumacher: "A gumik mindenki számára azonosak, ezért biztos vagyok benne, hogy mindenki boldogulni fog velük. Mivel a Formula-1-es versenyzők nagyon érzékenyen reagálnak mindenre, meg fogjuk érezni a különbséget, de éppen ez teszi izgalmassá ezt az egészet. Ezenkívül már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy alkalmazkodni kell. Úgy gondolom, hogy 2011-ben a siker kulcsa abban rejlik majd, hogy ki tud olyan stratégiát alkalmazni, amelynek köszönhetően mindent ki tud hozni a gumikból."
Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 17. Írta: Niki

Barcelonai tesztről képek az albumban!
http://2011barcelonateszt.michaelschumacherfan.fotoalbum.hu/ 

 

A Mercedes meghosszabbítaná Schumacher szerződését
Michael Schumacher szerződése a 2012-es évad végén lejár, ez azonban nem jelenti azt, hogy a hétszeres világbajnok jövőre végleg visszavonul. A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug a német Bild című lapnak adott interjúban elmondta, hogy a stuttgarti gyártó szívesen hosszabbítana a 42 éves sportolóval.

A 91-szeres futamgyőztes egy korábbi interjúban már elárulta, hogy strukturális kérdésekben is dönthet a Mercedesnél, ami a bennfentesek szerint egyértelműen szignalizálja, hogy a német cég hosszú távra tervez Schumacherrel.

Haug a szerződéshosszabbítás kapcsán nevetve megjegyezte: "Ha Michael maradni akar, és meg tudunk egyezni egy svábos árban, akkor részünkről rendben."

A Speedweek című hetilap értesülései szerint az ár nem lehet akadály, ugyanis Schumacher szerződtetése egyetlen centjébe sem kerül a Mercedesnek, mivel a juttatásait olyan szponzorok pénzéből fedezik, akik neki köszönhetően csatlakoztak a csapathoz.

Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 12. Írta: Niki 

 

 

Schumacher a dobogót veszi célba Ausztráliában
A Formula-1 hétszeres bajnoka, Michael Schumacher mindenkit meglepett a barcelonai tesztek pénteki napján: a Mercedes versenyzője 2011-es pályacsúccsal végzett az élen. A csapat ekkor az időmérőre készítette fel az autóját, a lágy keverékű Pirelli gumival.

A mezőny rangidős versenyzője örül a jó helyezésnek, elbízni azonban nem akarja magát. "Nem árt, ha komolyan vesznek minket, de hogy mi lennénk a legesélyesebbek? Ezzel kapcsolatban már korábban is elmondtuk, hogy nem soroljuk magunkat a legesélyesebbek közé."

"Nem futottunk rossz időt, de vannak vetélytársak, akik nem fedték fel a lapjaikat. Boldog lennék, ha Ausztráliában az élen harcolhatnánk. Ha sikerülne felállni a dobogóra, már nagyon elégedett lennék, de addig még sok munkánk lesz" – tette hozzá a német pilóta, aki szombaton is pályára lép majd Barcelonában.

Mivel az előrejelzéseknek megfelelően megérkezett az eső a spanyol aszfaltcsíkra, a helyszínen maradt csapatok kipróbálhatják a Pirelli esőabroncsait is.

Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 12. Írta: Niki 

 

 

Schumacher: Az autó úgy ment, ahogy szerettük volna
A Mercedes Grand Prix versenyzője, Michael Schumacher 2011-es pályacsúccsal nyerte meg a barcelonai tesztek pénteki fordulóját. A német pilóta lágy gumikkal, időmérő edzést szimulálva érte el 1:21.268 perces idejét. A csapat a nap folyamán próbára tette a legújabb aerodinamikai fejlesztéseit, az utolsó órában pedig Nico Rosberg is pályára léphetett.

A szombati teszten szintén mindkét pilóta pályára lép majd, ahol az előrejelzések szerint kipróbálhatják a Pirelli esőabroncsait is.

"Lépéről lépésre próbáljuk ki az új aerodinamikai elemeket ezen a héten. Minden nap új alkatrészek érkeznek. Arra fókuszáltunk, hogy a lehető legjobbat kihozzuk a csomagból, amely már nagyjából megegyezik a végleges verzióval. Az autó úgy ment, ahogy szerettük volna, így hasznos napunk volt. Sikerült teljesíteni a tervezett programot, holnap pedig az előrejelzések szerint nedves aszfalton is szerezhetünk némi tapasztalatot" – jelentette ki Schumacher a nap végén.

Nico Rosberg a harmadik hellyel is elégedett volt. "Nagyszerű, hogy megtehettem néhány kört az autóval, amelyre felkerültek a legújabb fejlesztések is. Nagyszerűen működtek, elégedett vagyok a menettulajdonságokkal. A csapat nagyszerű munkát végzett, a tél folyamán nagy előrelépéseket tettünk."

Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 12. Írta: Niki 

 

Schumacher struktúrális kérdésekben is dönthet a Mercedesnél
A Formula-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a Kicker magazinnak adott interjúban elárulta, hogy a Mercedesnél is hasonló szerepet osztottak rá, mint korábban a Ferrarinál, így nemcsak az autó vezetésével és fejlesztésével, hanem a strukturális kérdésekkel is foglalkoznia kell. A Mercedes a 42 éves pilóta segítségével akar eljutni a csúcsra.

Egy jó autó és a benne rejlő lehetőség már az első pályára lépés során felismerhető?
Michael Schumacher
: "Voltak olyan autóim a pályafutásom során, amelyekbe beültem és azt mondtam, hogy igen, ezaz. Ezek a gépek valóban jól is mentek, de voltak olyanok is, amelyeket előbb fejleszteni kellett, hogy az élen harcolhassunk. Erre nem létezik általános szabály."

Az MGP W02-es első tesztje után még korai lett volna azt mondani, hogy beletrafáltatok?
Michael Schumacher
: "Igen, mert még sokat fejlődhetünk az első versenyig, és több újítást is kapunk. A 2006-os szezon előtt soha nem tapasztaltam, hogy valaki a téli szünetben akkora előrelépéseket tesz, mint az manapság lehetséges."

Az újítások miatt most nehezebb dolgod lesz, mint a visszatérésedkor?
Michael Schumacher
: "Nem. Mindig is szívesen kapcsolgattam a gombokat, így a KERS és a pilótafülkéből szabályozható hátsó légterelő nem probléma. Felőlem jöhet minden, amitől gyorsabb leszek. Hogy probléma-e a plusz két gomb – ugyan, kérem!"

A második szezonban jobban belemélyedsz a Formula-1-be?
Michael Schumacher
: "Minden bizonnyal, hiszen már benne vagyok a munkamenetekben. Tavaly három év szünet után érkeztem meg egy teljesen új csapathoz. Előbb meg kellett ismerkednem a brigád struktúrájával, és meg kellett tudom, hogy mi hogyan működik, hiszen csak így lehet megfelelően dolgozni. Ehhez időre volt szükség, de már tavaly is jól alakultak a dolgok."

Biztosan tetszik neked, hogy elmélyedhetsz a dolgokban.
Michael Schumacher
: "Igen, mert pontosan ebben rejlik a siker kulcsa. Itt mindenki gyors, ezért arra kell összpontosítanod, hogy kihozd a maximumot a lehetőségekből."

Számodra és a csapatod számára ez a szezon fontosabb lesz, mint az előző volt?
Michael Schumacher
: "Azt hiszem, hogy erre a kérdésre minden évben igennel felelhetünk, noha szerintem semmi értelme sincs mércét felállítani. Persze van egy programunk és egy elképzelésünk. Tény, hogy amit tavaly elterveztünk, nem sikerült megvalósítani. Ettől függetlenül a szezon minden szakaszában tisztában vagy azzal, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy elérd a célokat."

Feledtetnéd a tavalyi kudarcokat vagy inkább a folytonos javulás a cél?
Michael Schumacher
: "A folytonos javulás. Nagyon motivált vagyok és mindent megteszek a siker érdekében. Nagyon élvezem az építőmunkát. Persze nem vitás, hogy nem voltam megelégedve a tavalyi szereplésemmel. Nem szeretek a középmezőnyben kocsikázni. Reméljük, idén nem így lesz."

Sok évig az olasz nemzeti csapatnál versenyeztél. A Mercedesnél is van elegendő nemzeti erő, hogy felvehesse a harcot a Ferrarival?
Michael Schumacher
: "Minden feltétel adott ehhez. Alapvetően azonban nem szabad egy új csapatot összehasonlítani egy olyannal, amely már több mint hatvan éve jelen van. Ahhoz, hogy úgynevezett nemzeti csapatot faragjunk a Mercedesből, meg kell nyerni a német rajongók bizalmát. Jó úton járunk."

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Michael Schumacher
: "Egyelőre nagyon aktív vagyok. Fogalmam sincs, hogy mi lesz tíz év múlva."

Úgy fest, hogy hasonló szerepet töltesz be a Mercedesnél, mint korábban a Ferrarinál. A vezetésen kívül beleszólhatsz a csapat struktúrájába és felhasználhatod a hatalmas tapasztalatodat is.
Michael Schumacher
: "Ez így van, és éppen ezért volt különleges a Ferraris együttműködés is. Ez vezetett a sikerhez. Ez is szerepet játszott abban, hogy a Mercedes és Ross (Brawn) megkeresett. Pontosan ezt is várják tőlem."

Már teljes mértékben sikerült betöltened ezt a szerepet?
Michael Schumacher
: "Nem, ez egy folyamat. Senki sem várhatja, hogy a Mercedesnél azonnal eljussak arra a szintre ahová a Ferrarival tizenegy év alatt kapaszkodtam fel. Ott is voltak kezdeti nehézségek. Jean (Todt) és a két bajnoki címem remek alapul szolgált a harmonikus kapcsolathoz. A Mercedesnél ezt a bázist Norbert (Haug) és Ross biztosítják, de ez is egy folyamat. Most építjük fel a Mercedes brigád infrastruktúráját."

Ross Brawn azt mondta, a mérnöki pozíciók problémákat okoztak. Beleszólhattál a strukturális kérdésekbe?
Michael Schumacher
: "Egyértelmű volt, hogy nemcsak az autóval, hanem bizonyos posztok betöltésével is problémák voltak. Természetesen erről is sokat beszélgettünk. Ahhoz, hogy az autóm jó legyen, nem elég a beállításokat megváltoztatni, a sikerhez ennél több kell. Ross pontosan tudja, hogy ebben a bizonyos plusz dologban is számíthat rám. Nem egyszerű felépíteni a csapatot. A fogaskerekeknek illeszkedniük kell. Minden feltétel adott ahhoz, hogy sikerüljön. A Mercedes mindenben támogat minket, de semmi sem megy egyik napról a másikra. Fontos, hogy mindenki a szakterületén dolgozzon és együttműködjön a többiekkel."

A Ferrarinál is néhány évre volt szükség, amíg megfelelően mentek a dolgok, te azonban a Mercedesszel már idén győzni szeretnél.
Michael Schumacher
: "A győzelem és a bajnoki cím nem ugyanaz. Ha minden összejön, megnyerhetsz egy versenyt. Az autó adatai alapján azt hiszem, hogy a győzelem sikerülhet. Ha belegondolok, hogy a tavalyi gép hol állt a vetélytársak autóihoz képest, Nico mégis háromszor állt a dobogón, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy idén akár a győzelem is összejöhet."

Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 01. Írta: Niki 

 

Alonso: Nagy tisztelője és csodálója vagyok Schumachernek
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher Formula-1-es visszatérése nem egészen úgy sikerült, ahogyan azt a német pilóta eltervezte: a 91-szeres futamgyőztes 2010-ben egyetlen dobogós helyet sem szerzett, és az összesítésben is csak a kilencedik helyen állt. Egyes vetélytársak azonban nem foglalkoznak mindezzel, és kemény ellenfélként tekintenek a mezőny rangidős versenyzőjére.

A kétszeres bajnok Fernando Alonso egy spanyolországi sajtórendezvényen elmondta, hogy nem szabad leírni a német pilótát. "Nagy tisztelője és csodálója vagyok Michaelnek. Egyelőre nem tudjuk, hogy hogyan alakulnak majd az erőviszonyok, de egy olyan versenyzővel, mint ő mindig számolni kell. Amennyiben az autója elég gyors lesz, komoly riválisunk lehet a bajnoki csatában."

A spanyol pilóta néhány hete azt is kijelentette, hogy véleménye szerint Michael Schumacher lesz a legfőbb ellenfele az idén, amivel több embert is meglepett, köztük a 2009-es év bajnokát, Jenson Buttont. "Lehet, hogy Fernando valóban úgy látja, hogy Michael lesz a legfőbb ellenfele, de lehet, hogy más oka volt a kijelentésének. Ami engem illet, én nem tudom felmérni a Mercedes teljesítményét, ezért azt sem tudom megmondani, hogy Michael hol végez majd. Nagyon sok az erős versenyző a mezőnyben, ezért nehéz lenne néhányat kiemelni."
Forrás: Motorsportal.hu
2011. 03. 01. Írta: Niki 

A Daimler felvásárolta a Mercedes GP-t
A Formula-1-es Mercedes Grand Prix csapat 100 százalékban a Daimler AG és az Aabar (a Daimler részvényese) tulajdonába került, közölte a német cég sajtóirodája. 

A Brawn GP 2009-es megvásárlása után a Daimler 45,1 százalékos tulajdonrészre tett szert a csapatból, míg az Aabar 30 százalékot, a Ross Brawn vezette menedzsment-csoport 24,9 százalékot birtokolt.

A Brawn-menedzsment 24,9 százalékos tulajdonrészének értékesítése után Ross Brawn ugyan már nem rendelkezik tulajdonosi jogokkal, mégsem kell személyi változásokkal számolni a csapatnál. "Akárcsak a menedzsment, én is maradok a csapatnál, ugyanis a szerződéseink hosszú távra szólnak" – jelentette ki a brit szakember.

A Daimler AG elnöke Dr. Dieter Zetsche elmondta, hogy ezzel a lépéssel is azt igazolják, hogy a Mercedes hosszú távra tervez a Formula-1-ben. "A megállapodás az elszántságunkról tesz tanúbizonyságot, amely biztos alapokra helyezi és hosszú távon biztosítja a Formula-1-es szereplésünket. Az automobilt a cégünk alapítói (Karl-Friedrich Benz, Gottlieb Daimler) találták fel, 125 évvel ezelőtt, ráadásul az első Mercedes egy versenyautó volt. A márka történetében az autósport kiemelt szerepet játszott, emiatt a Formula-1-es projektet is fontosnak tartjuk."

A Brawn részvények felvásárlása után a Daimler 60 százalékban birtokolja a csapatot, míg az Aabar 40 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.
Forrás: Motorsportal.hu
2011. 02. 28. Írta: Niki 

Schumacher: Még mindig elég jó vagyok
A Formula-1 hétszeres bajnoka, Michael Schumacher 2010-ben, három év szünet után, 41 esztendősen tért vissza a száguldó cirkuszba, ahol sokan azt várták tőle, hogy ugyanazt nyújtsa, mint a korábbi években. A 91-szeres futamgyőztes azonban tisztában volt azzal, hogy nem lesz egyszerű dolga, azt azonban cáfolja, hogy az életkora nehezítette meg a helyzetét.

"Világos volt, hogy nem tudom ott folytatni, ahol abbahagytam, hiszen három év sok idő, a technika sokat változik ennyi idő alatt. Tény, hogy a biológiai óránkat nem tudjuk megállítani, így az is világos, hogy már én sem ugyanaz vagyok, mint aki 10-15 éve voltam. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy még mindig elég jó vagyok" – jelentette ki a mezőny rangidős versenyzője az ADAC Motorwelt magazinnak adott interjúban.

Schumacher szerint az okozta a legfőbb problémát, hogy amikor aláírta a szerződését, az autó már elkészült – a 2009-es bajnok, Jenson Button igényei szerint. Míg a német pilóta a túlkormányozott autót részesíti előnyben, fiatal kollégája jobban szereti, ha egy gép alulkormányzott.

"Csak 2009 decemberében csatlakoztam a csapathoz, a mérnökök azonban már ekkor tudták, hogy ez az autó nem kedvez majd nekem" – tette hozzá a Mercedes versenyzője.
Forrás: Motorsportal.hu
2011. 02. 27. Írta: Niki

Schumacher: Voltak olyan pillanatok, amikor elesett és esélytelen voltam
A Mercedes Grand Prix versenyzője, Michael Schumacher a Gala című német magazinnak adott interjúban a sport mellett betekintést adott a magánéletébe is, és elárulta, hogy véleménye szerint mi a jó házasság titka, valamint hogy miért költözött a Genfi-tó partjára.

Honnan van ez az ezüst kereszt, amit a nyakadban hordasz?
Michael Schumacher: "Ezt körülbelül tíz éve kaptam Jean Toddtól."

Tehát attól az embertől, aki 1996-ban a Ferrarihoz vitt téged.
Michael Schumacher: "Pontosan. Nagyon sok dolgot átéltünk együtt. Összesen öt bajnoki címet nyertünk és szoros barátságot kötöttünk. Gyakran és szívesen hordom ezt a medált."

Nem különös, ha egy férfi ékszert hord?
Michael Schumacher: "Miért ne hordhatna? Annyi az egész, hogy nem szabad túlzásba vinni. Két olyan ékszer van, amit mindig viselek, mégpedig a karikagyűrűmet és az órámat. A gyűrűt még a versenyeken sem vetem le. Az órákat pedig egyszerűen szeretem és gyűjtöm őket."

Hogy telt a téli szünet? Sikerült kikapcsolódnod?
Michael Schumacher: "A kikapcsolódás nem probléma, egy profi sportolónak néha el kell felejtenie a munkáját. Ezúttal azonban nem volt szükségem túl sok szünetre, ugyanis nem éreztem magam kimerültnek. Tehát az idő nagy részében tréningeztem és az autó fejlesztésén dolgoztam."

Azért vetetted bele magad ennyire a munkába, mert a tavalyi év nem úgy sikerült, ahogyan vártad?
Michael Schumacher: "Valóban nem voltam megelégedve, de realista vagyok. Akárcsak a többi érintett, én is tisztában voltam azzal, hogy kemény munka lesz."

Zavar, hogy sokan rosszindulatúak?
Michael Schumacher: "Nem igazán foglalkozom a rosszindulatúsággal, sem a címlapokkal. Persze voltak olyan pillanatok, amikor elesett és esélytelen voltam. Ilyenkor ezek zavaró tényezők. Például Kanadában, ahol a kerékcsere után összeütköztem Robert Kubicával, ezért újra a bokszba kellett mennem, majd azokkal a gumikkal kellett végig versenyeznem. Ilyenkor igazából harcképtelen vagy, nem tudod megvédeni a pozíciódat, ezért mindenki megelőz, te pedig a mezőny végére kerülsz. Ez nagyon bosszantott."

Mit vársz az új szezontól? A bajnoki címért fogsz harcolni?
Michael Schumacher: "Más nem is lehet a cél. Persze minden azon múlik, hogy milyen lesz az autó."

A pályán nem volt zökkenőmentes éved, a magánéletedben azonban minden rendben van. 1995 óta boldog házasságban élsz. Mi a titka a jó házasságnak?
Michael Schumacher: "Van erre egyáltalán általános recept? Én legalábbis nem tudom megfogalmazni. Nagyon fontos, hogy készen álljunk mindent megadni a partnerünknek és mindenben támogatni. Corinna és én még mindig szeretjük egymást. Hálát adok az égnek, hogy találkoztam vele. Mindenben támogat, még a legőrültebb dolgokban is. Pedig abból is van néhány. Persze én is támogatom őt a projektjeiben."

A feleséged mit szólt ahhoz, hogy visszatérsz ehhez az életveszélyes szakmához?
Michael Schumacher: "Mi nem így látjuk. A mai Formula-1-es autók nagyon biztonságosak. Corinna százszor jobban érzi magát, amikor autót vezetek, mint amikor motorra ülök."

Arra gondolsz, amikor megpróbáltál motoros karrierbe kezdeni és 2009-ben koponya- és nyakcsigolya-sérülést szenvedtél?
Michael Schumacher: "Mondtam, hogy vannak őrült ötleteim."

Hiszel a sorsban?
Michael Schumacher: "A sors alatt én azt értem, hogy minden emberrel történnek olyan dolgok, amelyeken nem változtathat. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa."

1996 óta Svájcban élsz. Mit látsz, ha kiállsz a teraszra?
Michael Schumacher: "A Genfi-tó képe tárul elém. Varázslatos. Nagyszerű döntés volt ideköltözni. Amikor reggelente megsétáltatom a kutyáimat, gyakran mondom magamnak, hogy 'te aztán szerencsés fickó vagy'. Hatalmas szerencse, hogy itt élhetek."

Valamennyi csapatodtól van otthon egy versenyautód. Ki tartja karban ezeket?
Michael Schumacher: "Egy barátom. A lista azonban nem teljes. A Jordan és a Benetton autója is hiányzik."

A garázsból térjünk be a házba. Van saját ruhásszekrényed?
Michael Schumacher: "Igen."

Közös szekrényed van a feleségeddel?
Michael Schumacher: "Sajátom van."

Mennyi időre van szükséged, hogy reggel kiválaszd a megfelelő ruhát?
Michael Schumacher: "Attól függ, hogy hová készülök. Ha utazni készülök, akkor gyorsan el tudom dönteni, hogy mit vegyek fel és a bőröndömet is hamar összecsomagolom. Persze előfordul, hogy Corinna azt mondja, hogy 'nyugodtan húzd fel ezt, jól áll', vagy azt, hogy 'ez itt jobban áll'. Ekkor sem tart pár percnél tovább."

Mit jelent számodra a divat?
Michael Schumacher: "Egy olyan dolgot, amit magamért követek. Szeretném jól és magabiztosan érezni magam a ruhámban, amelynek hangsúlyoznia kell az egyéniségemet."

Fiatalon is fontos volt a menő öltözködés?
Michael Schumacher: "Egy fiatal fiú soha nem érzi jól magát, ha egy ruhadarabból csak kettőt vehet, miközben másnak legalább három van. Hogy ilyenkor mit tehetünk? Megpróbálhatunk más területekre összpontosítani és önbizalmat szerezni. Nálam ez az autósport volt."

Miért nem volt soha szakállad?
Michael Schumacher: "Mert nem elég erős az arcszőrzetem. Nem tudnék szakállat növeszteni. Be kell ismernem, hogy egyszer már növesztettem magamnak bajuszt, de nem állt jól."

Igaz, hogy festeted a hajadat?
Michael Schumacher: "Igen, már néhány éve. Nem szeretem, ha ősz a hajam."

Mi a rosszabb egy férfinál, a sörhas, vagy a kopasz fej?
Michael Schumacher: "Mindkettő. Vagyis nem. A kopasz fej vonzó lehet, a sörhas nem."

A Jet Set céggel tervezett ruháidon a 77-es szám látható. Mit jelent ez neked?
Michael Schumacher: "Egy olyan számomra, mint egy márkajelzés. Akárcsak a hetes. Hét bajnoki címet nyertem, ráadásul a hetediket a 700. versenyemen, Spában. Amikor 2008-ban motorozni kezdtem, a hetes szám foglalt volt, ezért a 77-es számot választottam. Ez a szám szerepel a gokartomon is."

Mi lesz, ha megnyered a nyolcadik bajnoki címedet?
Michael Schumacher: "Akkor majd változtatni kell. De el tudnám viselni."
Forrás: Motorsportal.hu
2011. 02. 27. Írta: Niki 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 5
Havi: 26
Össz.: 14 574

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek
Michael Schumacher Szurkolói Honlap - © 2008 - 2024 - michael-schumacher.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »